Na.

- Mi na? 

- Pi....

Elnézést, elnézést, ez olyan ízlésetlen po én... Sajnálok mindenkit, aki olvassa.

A II.-ban meséltem első versemről, és a Nagy Amerikai Regényről. Az I.-et nem írom le, mert az már történelem. Különben is lusta vagyok. És az egyetemről(begyedemről) akarok írni első sorban. Ezért elmesélem a napomat.

Azért mesélem el, mert dokumentálni szeretném, hogy ma nagyon sok ideje először BEFEJEZTEM EGY DALOMAT! Már jó ideje csak úgy van, hogy kitalálgatok dallamkákat, szövegkéket, ami nagyon kis édes próbálkozás, de hát nem vezet kész művekhez. Ma viszont a Vanília I.-et befejezettnek nyilvánítottam. Persze nem teljesen... de a lényeg, hogy a refrén utáni második szövegrészt megírtam. Ehhez az kellett, hogy B.-nek elhúzódott a lolozása, mert elment az internet, és akkor internet nélkül és B. nélkül fel kellett találnom magam, hogy mégis mivel fogom így magam elfoglalni. Több mindennel próbálkoztam, még el is mosogattam valamit (tapsoljuk meg tapsoljuk meg!), de aztán ráébredtem, hogy ez nem elég, az egész házat ki kell sikálni, és rendbe rakni, minden ruhámat kiválogatni... úgyhogy logikus volt, hogy befejezem a dalt. És jó lett, elégedett vagyok a hangulatvilágával. Hál'istennek. Meg nekem.

A egyetem(begyedem) meg úgy volt, hogy próbáltam kettőt, egy szegedi kommunikációt, meg egy piliscsabai anglisztikát, és különböző okok miatt egyiket sem fejeztem be. Erről nagyon sokat tudnék írni, de elhatároztam, hogy egy bejegyzés nem lépheti át a kétezer karaktert, úgyhogy visszafogom magam, és csak annyit írok legfőbb okként: egy idő után nem jártam be.

Ha pedig az ember nem jár be, nem nagyon van lehetősége elvégezni valamit ugye. 

De voltak nagyon szorgalmas pillanataim! Mindkét első félévem jól sikerült, a pázmányoshoz még gratulált is egy tanár, én pedig kezdeti idegösszeomlásom jelei és a rengeteg magne b6 közül rápillantottam, és szinte már könnyekig hatódtam. Erre a gratulációra tényleg nem számítottam, csak aláíratni akartam azt a kaka indexet, és akkor a gratuláció után vettem észre, hogy ezek valóban négyes ötösök, szép volt. 

Aztán mindig az van, hogy kezdődik a második félév, egyre melegebb van, egyre többet csiripelnek a madarak, én pedig halálosan szerelmes leszek, és nem megyek vizsgázni. Ez a szokásos egyéni hagyományom, melyet idén tervezek megszakítani.

Arról is írok majd, hogy mennyi mindent csináltam az elmúlt öt évben. Például elköltöztem Budapestre, és igazán beleszerettem. Pedig én is azok közé a Békéscsabáról származók közé tartoztam, akik Szegedre mentek tanulni, és nem kedvelték a fővárost. Mintha bármi értelme lenne nem kedvelni egy várost. Én Szegedet is és Budapestet is szeretem, de meg kell vallanom: azért jelentkeztem annak idején Szegedre, mert közel volt, ismerős volt, és szívem mélyén mindig Budapestre vágytam, csak nem mertem meglépni. Akkor még.

2011-ben költöztem ide, és minden mocskával, bűzével, a Dunájával, az épületeivel, mindenével együtt szeretem. És még csak most kezdem úgy igazán, magamtól felfedezni. 

Aztán pizzát meg gombócot ettünk és megnéztük a Pop, csajok, satöbbit. Ez még a napom. És majdnem találkoztam a volt barátommal, aki adott volna nekem egy írógépet (az írógép miatt izgatottabb voltam, mint miatta, de ezen nem fog meglepődni, ha olvassa)... de mégse találkoztunk. Nagyon érdekes az életem. És ezt azért meséltem el, mert lesz egy írógépem, mint a Málnatorta c. novellában. Csak nem magamról mintáztam az elismerésre vágyó fiatal írónő karakterét, aki nem elég motivált és magambiztos ahhoz, hogy sikert sikerre halmozzon? Áááá én semmi hasonlóságot nem találok. Na abbahagytam.

Ui.: Következő bejegyzésemben, ami már a IV. lesz (ezt úgy kell olvasni, hogy í vé?), tovább folytatom az egyetemről(begyedemről) való elmélkedést. Azt írtam elmélkezdés, de aztán átírtam. Jó szó. Mint a Rejtő Jenő könyvben, Csontbrigád a címe, és csak Apa elmeséléséből ismerem. Hát ez már végképp nagyon izgalmas. Hagyjam abba az írást! Tényleg, írtam a Pici emberhez. Kepes András miatt. Oké, talán ezt is majd a IV.ben írom meg. Mert ez így már sok lesz. Feltorlódtak a megírnivalóim. Mert eddig inkább a meginnivalóimmal foglalkoztam. Höhö. Nem, nem ezzel foglalkoztam, pedig nagyon menő lenne alkoholista írónak lenni,de egyelőre egyik sem vagyok. Az alkoholizmushoz pár éve közelebb kerültem, mint az írói léthez, de még mindig nem az az igazi professzionális, kőkemény alkoholizmus, ez csak ilyen "épp depi vagyok ezért fél 1kor sangriát iszom, csak hogy beleírjam egy versbe, de amúgy is milyen buzis már ez a sangria" - szakaszom volt, olyan három éve. Befogtam! Beszéljen helyettem James Brown, akinek vannak lassú dalai is, a Try me-t egy időben nagyon szerettem. Meg most is. Meg az első dalát erről a Greatest hits-ről, a Please, please please-t. Jimbo szereti a latexruhákat, és rágcsálóként vinnyogni a színpadon senki sem tud úgy, mint ő, mert ahogy ő csinálja, az egyszerűen zseniális. Itt se vagyok. Ez dupla annyi karakter lett. A Think is jó szám!!