Még nincs vasárnap, de én írok, mert olyanom van. Erősen gondolkodnom kellett, hogy van rómaiul a tizennégy. Kriszti néni az elsőtől negyedikig tanító nénim úgy tanította a római számokat, hogy felírta a táblára: "Lóci, Döme." Mert hogy L C D M , így jönnek egymás után. Pár hónapja valamiért római számokat kellett megfejtenem, és azt vettem észre, hogy még mindig a "Lóci Döme" trükköt alkalmazom. Ezt nevezem hasznos tanításnak. Chet Bakert teszek be, mert olyan kedvem van.

Elvileg én voltam Kriszti néni kedvence, de ezt csak anya mondta, gondolom elfogult volt.

Na most két és fél perc után elegem lett ebből a zenéből. Keresek valami mást.

Ezt nemcsak az angol szak hatása miatt tettem be, hanem azért, mert lassan itt a karácsony, és egyik karácsonykor ezt játszottam hegedűn, Irma meg csörgőzött hozzá, szép lett volna, ha gyakoroltam volna, és nem izgultam volna. De nagyon kedvesen fogadták, mondtak volna mást, egész este ki nem mentem volna a szobából. Szóval volt tananyag zenesuliban, szerettem. 

Tegnap eljátszatták velem a Bruce Willis dalt, tetszett, hogy felkértek, bár még mindig nem kedvelem ezt a dalt. De már úton vagyok afelé, hogy újra szeressem a dalaim. Valamelyiket nagyon szeretem, pl azt, amit tegnap írtam. 

A mai napon kedvem szottyant ételt készíteni, több akadályba ütköztem, például el kellett térnem az eredeti sült gomba plusz krumplipüré tervemtől anyagi fedezet, és gomba hiányában. Ki gondolná, hogy a Garay téri piacon elfogy a gomba? Persze ha az ember egykor megy a kettőkor záró piacra,számítania kell az árukészlet csappanására, de hogy nem állt a rendelkezésemre egy kétszemélyes étel elkészítéséhez elegendő gomba.... 

Na most valamiért ehhez lett kedvem megint, ötszázmilliomodjára (igen, most valahogy olyan kedvem van, hogy megmutatom, milyen zenékhez jött kedvem)

 Egy hozzám rendkívül közel álló emberrel volt közös dalunk ez. Aki nem is olvassa a blogomat, de ezt most biztos csak azért is elolvassa, hogy aztán visszamondhassa, hogy de bizony olvassa. Vannak ezek a dalok, amiket nem tudok megunni. 

Szóval ott vagyok a piacon, látom, nincs gomba. De bzmeg a múltkor volt, hova a pcsba tűnt!!!!! Ez nem igaz, én aztán biztos, hogy nem megyek el egy másik helyre beszerezni. Gondoltam még van esély, megkérdezem a eladókat, van-e.... nem tudom, hogy abban bíztam, hogy rossz a látásom, vagy abban, hogy valójában a narancsok csak narancsnak kinéző tárgyak, amikbe gombák vannak belerejtve...de mindegy megpróbáltam. Azért párszor elpróbáltam magamban, milyen szavakat fogok használni, de aztán a jó öreg "össze vissza hebegek de jaj olyan kis aranyoska vagyok" technikát alkalmaztam, ez mindig a könnyebb út, mint hogy megpróbáljak normálisan kommunikálni... És akkor mondják, nincs, mire én feltételezem hogy nagyon csalódottan néztem, mert mondta nekem az egyik eladó: "Hát ma nem tudom mi volt, mindenki gombát akart, az összes gombát elkapkodták....", mintha kérdeztem volna mi történt. Beszédes volt az arckifejezésem, feltételezem.

Erről eszembe jutott, mikor valamikor felszálltam a buszra, azzal a biztos tudattal, hogy én ülni fogok, és mikor felértem, láttam, hogy sehol egy szabad ülőhely. Kétségbeesetten tekintettem jobbra, balra, ó jaj, most mit tegyek. Egy fickó pedig elvette a kettes ülés egyik üléséről a táskáját, mondja "Itt van hely, ide ülhet!"... úgyhogy csak néznem kell, és kapok helyet. De különben is, miért foglal el két helyet. Olyan, mint én régen, mikor a vonaton négy helyet foglaltam. 

Megvettem.... vége a dalnak.

Ez a dal ez egy olyan dal, amit mindig hallottam, de csak néhány éve tudtam meg, hogy ez a rose rouge, hát nagyon jó ez a izé, hogy hívják ezt, ami úgy néz ki, mint az a toll izé, amivel olajoztam a pogácsákat kiskoromban. Fésűnek hívják? Majd megkérdezem a dobos ismerőseimet. Mert vannak dobos ismerőseim. Igazából tudom, hogy hívják csak valamilyen formában közölni akartam, hogy nekem vannak dobos ismerőseim. 

Na, szóval hol tartottam.... mit vettem meg? Ja... gólyabál jegyeket! Pedig ugye kalap kaka lesz, de én még soha életemben nem vártam ennyire egy kalap kakát! És ezek a hökösök milyen kis kedvesek. Nyitott ajtókkal, és nyitott szívvel fogadtak. Nekem ettől a kedvességtől mindig olyan érzésem lesz, mint ha nem lenne egyetlen barátjuk sem, ezért folyton meg akarják nyerni mindenki kegyeit. Minek ez a jófejkedés, add már ide nekem azt a szájba..szott jegyet te kis bzi. Egyébként meg hazudok, nem is utáltam, csak tudtam, hogy elvből utálnom kéne, hisz hökös, de... olyan kedves volt! Nevetgéltünk is, még azt is elmeséltem, hogy a táborban nem voltam, de ide megyek, mert ez olcsóbb, erre mondja "He...ez érthető..he...hehe.... na akkor várunk a bálon, légy jó, szijjjjaa sziaaa!"

Én pedig ugyanúgy heherésztem, poénkodtam, mosolyogtam, elköszöntem, kimentem, aztán arra gondoltam "Úristen.... már megint megtették! Fenébe!" 

Engem annak idején szegeden be akartak hálózni a hökösök, még "kultúrális referens" címet is emlegettek, persze én vígan szaladtam haza mesélni " És képzeld azt mondta kulturális referens!! Érted?? ÉN!! Értitek!!! Kulturális!!!" ... aztán csak arra emlékszem, hogy a srác után nyomoznak. Mocskos ügyek ezek, mocskos ügyek, barátaim.

Na mindegy, lesz több jó része a bálnak, pl

1. B. is jön

2. Láthatunk keringőzni embereket, és figyelhetem, melyik botlik meg

3. Felvehetek valami puccos, feltűnősködő ruhát (ez a legfontosabb)

4. Egy hajón lesz, ami érdekes.

5. Lesz valami ír sztepptánc, ami érdekel, pedig egyébként tudom, hogy kaki lesz.

Ennyi, meséljetek ti is valamit. Várom a kommenteket attól a három embertől, aki szokott kommentelni.

Soraim zárása képp azt a boldogtalanságos Kundera idézetet akarom bemásolni, csak nem találom. Nem mintha nagyon ismerném Kundit, csak a Lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam, de azt se túl figyelmesen, akkoriban mindig máson járt az eszem. Örültem annak, hogy van valami szellemi táplálék, de nem ízleltem meg semmi, csak rágás nélkül bezabáltam. Ezért nem is nagyon tudtam megemészteni. Ez valami nagyon menő trendi pesti irodalmi blogban megjelenhetne, mert annyira eredeti, hogy ezt az analógiát használom, hogy akár még kalapom és vastagkeretes szemüvegem is lehetne, és akkor végre elhinnék a nagyon fontos emberek, hogy én is értelmes vagyok. Nézzétek, milyen a szemüvegem! Nézzétek a kalapom! Velős és hatásos hasonlatokat írok! Befogadtok, ő, ti menők, ti??

"Helytelenítem, ha valaki erőnek erejével akarja boldoggá tenni az embereket. Mindenkinek joga van a saját pocsék borához, az ostobaságához és a koszos körméhez."

Ez mindig tetszett. És a következő idézetet Kunditól (én már így hívom, egy könyv után érted, Kundi) szóval ezt az idézetet magamnak küldöm, felnőtt szerepem egyre gördülékenyebb eljátszásához gratulálandó. Van, amikor már egész hitelesen alakítok. És egyik olvasómnak is küldöm, most mindenki a négy vagy öt vagy igazából nem tudom mennyi közül gondolkodhat, hogy ő-e az, akinek szántam. Verekedjetek meg érte. Addig üssétek a másikat, amíg mozog, gyerünk :)

"Az életet mindenestül elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlanságát. Márpedig a gyermek a kiszámíthatatlanság koncentrátuma. A gyermek maga a kiszámíthatatlanság. Nem tudhatja, mi lesz belőle, mit ad majd magának, s éppen ezért el kell fogadnia. Különben csak félig él, olyan, mint az úszni nem tudó, aki csak a part közelében, a sekély vízben tapicskol, holott az igazi tenger ott kezdődik, ahol már mély a víz."