Elképesztően idegesítő, hogy nem tudom kitalálni, hogy azt a zenevideót, amit a legelején akartam kitenni, nem tudom megoldani, hogy az elejére rakjam, mert borzasztóan nagyméretűvé válik a kurzor, és minden így...megváltozik és akkor tök szar úgy írni utána! Ha felhívok egy tech supportost, ezekkel a szavakkal fogom leírni a problematikát. 

Tehát a hangulatváltozásaimról akartam írni, de most már nincs kedvem. Elment a kedvem tőle. Keressek hozzá valami videót, a hangulatokról? Minek? Na pontosan erről beszéltem, tegnap még erről írtam volna, ma már nem. De lehet, hogy öt perc múlva elfog a hatalmas lelkesedés, hogy mégis a témához nyúljak. Ki tudja a jövőt? Aki a múltat is? Milyen filozofikus. 

Hol tartottam? Ja pont ez az, ott tartottam, hogy a fő témáról, amiről írni akartam, nem is írok. Mert már nincs hozzá hangulatom. Hangulat, egyébként jó szó. Mert benne van a "hang". Ugye. Meg utána az "ulat" se rossz. Ja. Hát akkor megyek is. Á nem, azért még írok a többiről, amit látok alcímként.

BRIÓS. 

Ez most olyan, mintha én lettem volna napközis, és azokhoz akarnék szólni ezzel a demotiváló fotóval, akik voltak napközisek. Mert egy pillanatra azt hittem, voltam napközis. Aztán rá kellett jönnöm, csak a tízóraik ízére asszociáltam, és ezért hittem magam napközisnek. Én nem voltam soha napközis. Ez jó vagy nem? El kell gondolkodnom ezen a napközi dolgon. Kérem, a mitkezdjekmagammal@gmail.com-ra írja meg mindenki, aki akarja, hogy volt-e napközis, és ha nem, milyen volt. (Egész nap az emailjeimet fogom nézni, vagy egy évig, mire valaki erre a bejegyzésre ráakad, és úgy dönt, oké, leírom. - ezért ez a felhívásom örökre szól, amíg csak él ez a blog :D Aztán majd tíz év múlva, mikor épp egy yachtból szállok ki, hogy elhozzam a tisztítóból a Ferrarimat - hogy elmehessen pár hét szabira a limu sofőröm, de még előtte algamentesítse az uszodám), na pont akkor fog valaki egy napközis emailt írni nekem.)

Jaj jaj. Ez egy szomorú történet. Ma történt. Egy nagyon szép nyaralónap után (melyet nem vittünk túlzásba - a Városligetbe mentünk, ami körülbelül 4 percnyire van tőlünk, és a Bécsi szelet vendéglőben ettünk, ami az István utca elején van - mi az István utca közepén lakunk.) Szóval egy nagyon szép nyaralónap után bementünk a Pékségbe (ez a szomszédunkban van, természetesen. Direkt úgy helyezkedtünk el, hogy 5 percnél többet sehova se kelljen utaznunk) És ott kinéztem magamnak egy túrós táskát, és egy brióst. Gondoltam "Hm, túrós táska és briós. Jó lesz nekem. Hű de jó, hogy még van is. Túrós táska. A táska is jó, a túró is jó. Fini. Fiiiini. Fini. Fincsi. Fincsa. Csinfi."

... igen, mély gondolataim voltak. Ez már este volt, és maradt még pár péksütemény, ezért az eladónő úgy döntött, párat elajándékoz. Persze én nem tudtam, miért, azt hittem, ismeri az előttem vásárlókat, gondoltam "Jaj de kedves, biztos ismeri az előttem vásárlókat, és ezért ad nekik dolgokat. Vagy csak mert gyerekük van és azért olyan kedves? Á mindegy mindenesetre kedves és kész. Dúú. dúúdúdúdúdúúdúdú. Duváááuá, dubidúúúúúúúú.Túrós. Túrós táska. Briós. Briós. Porcukros, briósformájú. Még nem is drága. De jó lesz rá fini vajat kenni. Remélem nem romlott meg a vajunk. Akkor rossz ízű lesz. Vagy nem hűtőízű a vaj... de rossz lenne. De ha finom lenne, akkor jó lenne ez a briós. Az alja is, meg a cukros teteje."

Aztán már csak.. azt hallottam... (elnézést, kicsit elérzékenyültem)... hogy "Egy kis finom brióst? Hadd tegyek párat." ... én pedig végignéztem... végignéztem, ahogy rakja bele a briósokat. Berakta az elsőt. Ekkor még menthetőnek éreztem a helyzetet, arra gondoltam "Á, még lesz kettő nekem, az egyiket megvehetem." Berakta a másikat is. Ekkor akartam volna szólni. De... de nem szóltam. Mire észbekaptam, már mindhárom brióst berakta... elöntött a mélységes csalódottság. Briós... másnak ajándékoztak, nem lehetsz az enyém. Be kell érnem túrós táska helyett túrós párnával, helyetted meg meggyes vaníliással. A meggy jó. A vanília jó. Nem erről van szó. Csak épp... Ez a dal rólad szól.